Szalai József professzor új könyve méltó folytatása az előző két kötetének, hiszen ebben is a természet és a művészet kapcsolatát kutatja. Vallomásában olvashatjuk: „a Gellérthegy déli oldalán már az 1760-as évektől – a korabeli feljegyzések szerint – szőlőműveléssel foglalkoztak. A szőlő volt az egyik a kertészeti növények közül, amely emberi táplálkozási szempontból ilyen hosszú történelmi múltra tekint vissza.
Nem véletlen, hogy Entz Ferenc és a Magyar Gazdasági Egyesület itt létesítette a Vincellér- és Kertész Képző Gyakorlati Tanintézetet 1860-ban. Ez volt az alap, hogy évtizedek alatt kialakulhatott a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem és Gyűjteményes kert, végül az Arborétum. Lényegében ezzel kezdődött a tudományos és művészeti élet a reformkorban: a tájművészet, építőművészet, festészet, irodalom, zeneművészet, valamint a színművészet. A szőlészet tudománya ilyen értelemben szorosan összefonódott a művészettel. Már kis koromtól vonzódtam a szőlőhöz, kedveltem a verseket és a szép épületeket. A névtelenség homályából kerültem elő, amikor 1964-től lehetőséget kaptam tanársegédi állásra az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán. Azóta is itt dolgozom tanárként, ahol sok tapasztalatot, élményt kaptam e történelmi helyen a hallgatóktól és az egyetem dolgozóitól. Mindezeket így próbáltam leírni, ahogy elődeinktől és a település öregjeitől hallottam.
Személyes tapasztalataimat – ahogy láttam és érzékeltem hat évtizeden át – forrásmunkák segítségével így örökítettem meg. Nyolcvanon túl a megélt évek megtanítottak arra, hogy a kincseinket meg kell becsülni, meg kell örökíteni és áthagyományozni a jövőnek.”
Ebben a kötetben a kertészet és a költészet nagy hangsúlyt kap, hiszen a kortársirodalom alkotóival szoros kapcsolatba került Szalai József.
Madár János